Klió 2001/2.
10. évfolyam
Ian Tyrrell, a University of New South Wales (Sydney, Ausztrália) történésze azt a témát vizsgálja tanulmányában, hogy az országos, nemzeti témák miként szorították háttérbe a műkedvelő, helyi és transznacionális témákat az első világháború és az 1960-as évek közötti időszak amerikai történetírásában. Nem csupán a nemzetre való koncentrálás jellemezte azonban a történészszakma professzionálissá válását. Az 1870-es évektől kezdődően az amerikai történészek erős intézeti és szellemi kapcsolatokat létesítettek állami intézményekkel.
A régebbi amatőr amerikai történetírás is előtérbe helyezte a hazafias témákat, de nem részesítette előnyben a nemzetállamot a regionális és a helyi témákkal szemben. Az egyre összetettebbé váló társadalmi viszonyok, az osztályok közötti konfliktusok, valamint a nagyhatalmi vetélkedések keretei között dolgozó amerikai történészek a kutatásaik térbeli határait kiterjesztették és kozmopolitább szemléletet valósítottak meg. Ebbe a helyzetbe robbant bele Frederick Jackson Turner híres, 1893-ban publikált esszéje az amerikai frontier szerepéről és jelentőségéről az Egyesült Államok történetében. A korszakalkotó tanulmány a nemzetek keretei közé szorította az amerikai identitás alakítói erőinek területét. A Turner-iskola jelentős szerepet kapott a következő évtizedek amerikai történetírásában; ennek ellenére a transznacionális vonulat mindvégig jelen maradt. A nemzetcentrikus történetírás mindössze a második világháború után került valóban uralkodó helyzetbe az amerikai történészek körében.
Az 1880–1918 közötti tudományos igényű történetírás célja kettős volt: egyrészt a történelem, mint a múlt politikájának tanulmányozása révén egyre több ismeretre szert tenni a nemzetállam kialakulásáról, másrészt olyan univerzális szemléletet megvalósítani, amiben még az amerikai történelem is csupán helyinek számított. A fenti két célkitűzés közül az előbbi nyert nagyobb szerepet az amerikai történetírásban, míg az utóbbi csak később erősödött meg és vált a modern, összehasonlító történettudomány előfutárává. A korszak hivatásos történészei számára a legnagyobb kihívást a nemzeti és a birodalmi eszmék közötti viszony feltárása jelentette. Továbbá, a történészek nagy része a XIX. századi Amerika belpolitikai vitáit meghatározó rabszolgaság kérdésének megoldását is egy tágabb perspektívájú, kozmopolitább szemlélettel próbálták szembeszegezni, de ahogy Peter Novick fogalmazott: az így kialakuló konszenzus ugyanúgy „rasszista” maradt, mintha a nemzeti keretek között maradtak volna.
Az amerikai nemzetállam genealógiájának megteremtésekor a kor történészei többnyire az európaiak által az „Új Világba” átplántált előzményekhez nyúltak vissza. Ezek közül egyesek, mint például a spanyol és a francia, elsorvadtak vagy teljesen el is tűntek, miközben a dinamikusabb angol megmaradt. Ezt a személetet tükrözte, többek közt, az 1904–1918 között megjelent Harper's American Series-ének 28 kötete. Az európai gyökerek azonban nem kizárólag az ország eredetét és későbbi fejlődését határozták meg a korabeli uralkodó felfogás szerint. Maga a korabeli tudományos amerikai történettudomány is európai – elsősorban német – mintákat követett. Európában számos történész közhivatalt is betöltött, míg ez a gyakorlat szinte teljességgel hiányzott Amerikában. Az amerikai történészek nagy erőfeszítéseket tettek, hogy ezen a téren is utolérjék európai társaikat. Az amerikai Kongresszus 1889-ben jegyezte be az American Historical Associationt (AHA), a Carnegie Institution's Bureau of Historical Research alapítására 1903-ban került sor Washingtonban; majd a két szervezet 1905-től kezdődően együttműködött abban, hogy a hivatásos történészek minél nagyobb beleszólást kapjanak a napi politika alakításába.
Ami a tudományhoz való hozzájárulást illeti, a kor történészeinek egyik törekvése az volt, hogy a szövetségi állam létrehozását a helyi és az állami fejlődés logikus csúcspontjaként állítsák be. Ennek szervezeti-személyi feltételeként az akadémikus történészek megkísérelték „gyarmatosítani” az állami történelmi társulatokat és egyetemeket olyan módon, hogy „tudományosan” képzett, a nagy keleti egyetemeken doktorátust szerzett szakembereket küldtek ezekbe az intézményekbe. John Franklin Jameson, aki egy időben volt az AHA szerkesztője és a Bureau of Historical Research igazgatója, kísérletet tett arra, hogy a helyi és állami „történelmeket” nemzeti „történelemmé” integrálja.
A tudományos történetírás egy másik fő irányultsága az intézmények történetének kutatása volt. Herbert Baxter Adams neve említhető meg itt, aki az amerikai helyi intézmények teuton előzményeit próbálta felderíteni. J. F. Jameson azonban már 1886-ban megtámadta a fenti tételt. Továbbá Jameson kétségbe vonta a nemzetállamok jövőjét is: „a nemzeti határokon átnyúló szervezetek száma egyre nő és azok egyre hatékonyabbak”, jelentette ki 1912-ben. Az európai eseményeket áttekintve, arra a megállapításra jutott, hogy „kozmopolita eszmék és érzelmek” irányába halad a világ.
Az 1880-as és az 1890-es évek tudományos történetírása számos ponton kapcsolódott a progresszív korszak történetírásához. F. J. Turner közvetítő szerepe rendkívül jelentős volt. Ebben a vonatkozásban az amerikai történetírást elsősorban úgy segítette, hogy bátorította a nyugati helytörténészek munkásságát és eredményeiket az amerikai haladás és egyediség sok szálon futó történetébe ágyazta. A progresszív történészek, többek közt, ott léptek túl a megelőző időszak szaktudósainak az érdeklődési körén, hogy ők már az etníkumokat is vizsgálni kezdték.
A progresszív történetírás fénykorának (a két világháború közötti évekről van szó) egy másik meghatározó eleme az európai történelem túlsúlya volt az amerikai egyetemeken. Az okok egyrészt az amerikai kultúra európai gyökereiben, másrészt az európai hatalmaknak a nemzetközi életben elfoglalt túlsúlyában keresendők. Az amerikai „európanisták” az Egyesült Államok politikai elszigeteltségének felszámolásáért küzdöttek, és azért, hogy elismertessék a tágabb értelemben vett olvasóközönséggel: a munkájuk nem periférikus jellegű az amerikai történelem szempontjából. Az irányzat egyik legprominensebb képviselője Charles Homer Haskins volt, aki az európai nemzeti történelmekben a közös mozzanatokra helyezte a hangsúlyt, és ezt a megközelítési módot kívánta átvinni az óceán túlsó partjára is. Haskins volt egyetemi társa, F. J. Turner, ugyancsak felfigyelt arra, hogy az amerikaiak „az európai politikai kapcsolatok felé sodródnak”, s még frontier-elméletének is van olyan olvasata, hogy az az amerikai politikai imperializmus egyik megjelenési formája volt; azaz, az európai imperializmus sajátos amerikai változatáról van szó. Turner utolsó, jelentősebb munkájában, a The Significance of Section's in American History-ban a regionális és földrajzi tényezőknek a nemzeti fejlődésre gyakorolt hatásairól ír – jelentős hasonlóságokat mutatva a francia Annales-iskola történészeinek módszereivel és témáival. Ugyanakkor egy másik amerikai történész, Herbert E. Bolton némileg az ellenkező irányban haladt, amennyiben Turner frontier-elméletét próbálta a spanyol határvidékek történetére alkalmazni, s – úttörő jelleggel – Észak Amerika multietnikai történetének megírására tett kísérletet. Egy másik középnyugati történész, Walter Prescott Webb tizenöt éves kutatómunka után tanulmányt tett közzé a globális frontier működéséről és annak az „európai metropoliszokra” gyakorolt hatásáról. F. J. Turner egy másik tanítványa, az id. Arthur M. Schlesinger a nemzeti határokon átívelő társadalmi folyamatokról értekezett és Amerika globális kapcsolatait elemző cikkeket írt.
Az első világháború után felerősödtek azok a hangok, amelyek – fenntartva továbbra is azt a tételt, hogy Amerika szerves része az európai civilizációs fejlődésnek – az Egyesült Államok egyediségét emelték ki (Turner, Jameson). Ennek a törekvésnek az egyik csúcspontját a Charles A. Beard és a Mary R. Beard által 1927-ben megjelentetett The Rise of American Civilization jelentette, amelyben a szerzők elismerve azt, hogy „Amerika felfedezése, benépesítése és terjeszkedése mindössze egy szakaszt jelentett az emberiség hosszú és nyughatatlan vándorlásainak a Földön”, hangsúlyozzák, hogy az Amerikában található természeti források gazdagsága az Egyesült Államokat egyedivé tette a nemzetek sorában. A harmincas években azután Charles Beard szinte minden energiáját arra fordította, hogy az amerikai történelmet elválassza az európaitól és elősegítse az Egyesült Államok diplomáciai elszigetelődését az európai nagyhatalmi politikától.
A két világháború közötti évek amerikai történetírásának egy másik jellemző vonása olyan új témák „felfedezése” volt, mint a nők, a volt rabszolgák, a munkások, stb. történelme. Ennek ellenére a meghatározó keretek továbbra is az országok és a különböző periodizációk maradtak. A nemzetállami keret alkalmazását tovább erősítette a második világháború kitörése. Az okok között egyaránt megtalálhatjuk a hazafias meggondolásokat és az állam megnövekedett szerepét az ország lakosságának szervezésében. (A háborús intézmények tovább folytatták a New Deal alatt elkezdődött bürokratikus jóléti állam felépítésének munkáját.) A háborús mentalitás egy rövid, alig egy-két évig tartó időszaktól eltekintve, tovább élt a háború befejezése után is; immár a szövetségi és állami törvényhozások és a média is a patriotizmus és a nemzeti történelem fontosságának hangsúlyozására szorította a történészeket. A fentieket jól kiegészítette a felsőoktatási intézményekben kötelező „A nyugati civilizáció” című kurzus is, amely egyfelől az amerikai és európai történelem közös gyökereire, másfelől arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadság védőbástyája immár az Egyesült Államok lett. Az amerikai nacionalizmus tanulmányozása az 1950-es években élte a fénykorát, amikor olyan történészek, mint például Hans Kohn és David Potter a „nemzeti jellem” kutatását tűzték ki célul. Az amerikai egyediséget más síkon hangsúlyozta Louis Hartz azóta már klasszikussá vált kötete, a The Liberal Tradition of America és Seymour Martin Lipset The First New Nation-e; mindketten elismerték az amerikai civilizáció európai eredetét, de egyben hangsúlyozták is annak egyediségét és különlegességét.
Ian Tyrrell: Making Nations / Making States: American Historians in the Context of Empire (Nemzet létrehozása, államok létrehozása. Amerikai történészek az amerikai „birodalom” megszületésének időszakában). The Journal of American History, Vol. 86. No. 3. 1999. december, 1015–1044. o.
Magyarics Tamás